Sötét titkok baljós, ódon kastélyban - Freya Berry: Madárkalitka könyvtár
2024-et a Madárkalitka könyvtárral indítottam, ami egy baljós hangulatú, két idősíkon futó, amolyan „rejtély a rejtélyben" és „könyv a könyvben" típusú történelmi regény, igazán lenyűgöző külcsínnel.
Na, de milyen a belbecs?
A történet részben a harmincas években, részben az 19. század végén játszódik, és telis tele van sötét titkokkal, megoldásra váró rejtélyekkel, képmutató társasági körökkel, különc figurákkal, veszélyes alakokkal, megszállottsággal és ódon kastélyokkal. Mindkét szál középpontjában meghatározó, a korszellemmel némileg szembemenő női karakterek állnak, az ő történetükön keresztül ismerhetjük meg a világukat, amelyben igencsak központi szerepe van az állat- és növényvilágnak. És természetesen az eltemetett titkoknak.
A történetszövés helyenként egészen váratlan fordulatokat is tartogatott, a végéig nem tudtam, hogy pontosan hova is fogunk kifutni. És bár a cselekmény maga is izgalmas, számomra a Madárkalitka könyvtár olvasási élményét alapvetően az atmoszférája határozta meg.
Egészen különös, némi misztikumot sem mellőző, baljós, nyomasztó, ugyanakkor sötétségében is színes, tragédiájában is pompás miliő lengi körül a történetet.
Mint amikor sötét fellegek gyülekeznek a láthatáron: egyszerre lenyűgözően szép és ijesztően baljós.
Képek forrása: Pinterest
Éppen a jellegzetes atmoszférája okozta, hogy egy időre félre is kellett tennem a könyvet (Donna Tartt: A titkos történet c. regényével voltam hasonlóan legutóbb), mert bevallom, amikor kézbe vettem, valahogy másra számítottam, valami könnyedebbet kívántam, így nem igazán tudtam ráhangolódni. Hetekkel később folytatva azonban már megfelelő hangulatban voltam a történethez, és szinte befaltam a kötetet.
Olvasás közben egyébként többször eszembe jutott Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája c. könyve, ami a tavalyi évem egyik kedvence lett. Az élővilág központi szerepe, az erős női karakterek és történelmi kalandozások témája ugyanakkor Freya Berry regényében kevésbé „nagyléptékű”, ellenben határozottan van benne valami sötétség. Mikor mire vágyik az ember, ugyebár.
A regény az I.P.C. MIRROR Könyvek gondozásában, Kiss Nóra Titanilla fordításában jelent meg.
“Mintha egy részem meghalt volna vele együtt, az a legbelső én, mely gyermekkorban a legjobb részünket adja, s ahogy a felnőttkorba lépünk, összezsugorodik; az a részünk, melyet a leginkább igazinak érzünk, mely senki másé, csak a miénk.”
